I. ELŐSZÓ

Sziasztok! :)

Meghoztam nektek az első fejezetet. Remélem elnyeri tetszéseteket Natalie és Elle története Már régóta meg akartam írni ezt a törit, de mégis most kezdtem bele ténylegesen. Ha tudtok, írjatok légyszi kommentet is, hogy tudjam, tetszik e a fejezet vagy mit változtassak, mire figyeljek jobban. Nos, nem húzom tovább az időt, kellemes olvasást nektek! Puszi Nita

A város csak néha borult teljes sötétségbe, amikor egy-egy felhő eltakarta a holdat. Ezen a nyári éjszakán a levegő sem fújt Los Angeles utcáin. Kellemetlenül állott volt, mintha egy levegőtlen szobába lenne zárva valaki. De ha ez nem elég, még igen párás is volt. Már az is felüdülés volt, ha egy gyenge, erőtlen fuvallat simogatta meg az arcokat.

Ilyenkor már mindenki aludt az alig lakott utcácskában. Otthonuk környékét még nem is olyan régen építették fel. Tökéletes volt a helyszín az estélyre, és a megbeszélésre. A Lenox család évszázadok óta tartotta a hagyományt, miszerint meghívnak otthonukba minden ismerőst, barátot, munkatársat, és családtagot.

A Lopez családdal sosem voltak rokoni kapcsolatban, mégis úgy jártak egymáshoz, mintha a legközelebbi hozzátartozójuk lennének, és így is kezelték egymást. Amióta először jött ebbe az utcába a Lopez család, azóta szinte mindig együtt vannak. Ezt az erős köteléket csak még inkább erősítette egy nagy titok, amit az emberek sosem tudhattak meg…a vámpírok.

Gyűlölték a fajtájukat, és minden vérszívót megöltek voltak, ha tehették volna. Felesküdtek erre az életformára, mint a családban oly sokan. Csak a két kislánynak nem szóltak erről. Natalie és Elle semmit nem tudtak a természet feletti lényekről, ahogy arról sem, hogy a szüleik mit csinálnak, amikor nincsenek otthon. Őket a Lopez ház egyik szobájába vitték, amíg tartott az összejövetel. A két lány is testvérként szerette egymást, ahogy szüleik is.

Semmi jel nem utal arra, hogy a gonosz már elhagyta Lenox-ék gyönyörű házát. Csak ketten sejtették, hogy valami nincs rendben. A két lány várta szüleik megérkezését, de azok csak nem akartak megérkezni.

-Elle, hozzuk át anyut és aput. –szólalt meg Natalie. Arcán szomorúság látszott, és fáradtság.

-Rendben. Gyere, menjünk. –mondta halkan Elle, majd kézen fogva elindultak a szemben levő házba. Mindketten rózsaszín hálóingjükben léptek ki a meleg utcára. Még azzal sem foglalkoztak, hogy papucsot húzzanak. Azért Elle magához szorított egy kispárnát, ami az övé volt, és nagyon szeretett. Úgy tartotta, hogy az vigyáz rá minden rossz ellen. Natalie-nál egy maci volt, amit maga után húzott, mintha az is tudna járni. Szerette volna, ha lett volna olyan macija, ami megy mellette, de tudta, hogy olyat nem kaphat, így be kellett érnie azzal, hogy maga mellett húzta a földön. A maci füle már meg volt rágva. A szülei mindig mondták neki, hogy ne vegye a szájába, de erről a szokásáról nem tudott lemondani.

A ház csendes volt. Akármennyire is figyeltek, hátha meghallanak egy kis neszt, nem szűrődött ki semmi. Natalie magához szorította a maciját, és erősebben fogta Elle kezét. A lányt a nővérének tekintette mindig is.

Az előszobában nem égett a lámpa, csak sejtelmes fények jutottak be a keskeny helységbe. Elle szeme tágra nyílt, hiszen a sötétben egy kicsit megijedt. Végül azért mégiscsak elindultak együttes erővel a nappali felé.

-Nem kéne inkább visszafordulni… -suttogta Natalie félénken, majd magához szorította Elle karját, és félénken nézelődött a kihalt sötétségbe. Elle nem válaszolt. Igaz, ő volt a bátrabb, a nővér, aki megvédi hugát mindentől, de most félelmében nem mert megszólalni, csak ment előre tágra nyílt szemekkel. A szobába érve gyorsan felkapcsolta a villanyt, de amit ott találtak, az örökké emlékeikben fog élni. Mindenhol vér és halál fogadta őket. Mindketten kicsit felsikkantottak, és ijedten sírták el magukat. Aztán mindketten szinte egyszerre ismerték fel a két szülőt. Vérbe fagyva feküdtek a földön, és szemük a távolba meredt. A két kislány zokogni kezdett s két szülő felett. Úgy tűnt, tudta a pár, hogy mi vár rájuk, hiszen egymást ölelték a földön fekve…